Badacsony

 

BADACSONY a Balaton parti hegyek fejedelme. Valóban méltó e névre, mert nem csak legnagyobb, legszebb, de a leghíresebb is valamennyi hegytárs között. Híre-neve messze túlröpül az ország határain is, mindenüvé, ahol azt a gyöngyöző tüzes nedűt ismerik, amelynek a neve: „Badacsonyi bor”.

 



Minden, amit a természetben szépnek ismerünk, csodálatosképpen együtt van itt, a Badacsony környékén. Mindenből ízelítőt kapunk, tengerből, gyönyörű, büszke hegyekből, omlatag öreg várakból, napsütötte, dalos szőlős déli lankákból. A monda szerint óriások játszottak itt valaha, játékos kockákkal, kúpokkal, dombokkal, akik valami hirtelen intésre elvonultak e földről, s itt hagyták szeszélyes összevisszaságban a játékaikat.

E nagyszerű tájban a hasonlók közt is a legmagasabb, legismertebb és legértékesebb a Badacsony.

Közvetlen a tó partjáról indul lejtője, előbb szelíden és álmatagon, hogy feljebb mind meredekebbé válva, hogy bazaltsziklákban, szélrágta oszlopokban, kőzsákokban folytatódjék. A badacsonytomaji és szigligeti öblök tisztelettudó szerénységgel fogják közre, félsziget talpazatán állva Badacsony büszkén tekint a tóra, s az csillogó hullámszemével visszatekinget rá.

Mint egyik méltatója jellemezte, úgy emelkedik a tó tükre fölé a Badacsony hegye, mint a Balaton "Bazaltkoszorús Királya".



  



Badacsony a szőlő és bor városa

 

A fenti megtisztelő cím birtokába nem véletlenül jutott településünk. Az ókorba is vissza kell tekintenünk az első indokok ismertetéséhez.

Egyes történettudósok szerint már az igen fejlett mezőgazdasággal rendelkező kelták K.e. a IV. században a Dunántúlt megszállva szőlőműveléssel foglalkoztak. Badacsony lankáin kelta csontvázas temető árulkodik ittlétükről. A kutatók szerint a kelták főlega hegyoldalba telepítettek szőlőt , hiszen ennél alkalmasabb helyet erre a célra nem is találhattak volna.

A hagyomány Probus római császár nevéhez fűzi a pannóniai, s így a badacsonyi szőlőkultúra megteremtését. A rómaiak, a hazájukra annyira emlékeztető Balaton-felvidéken szőlőt műveltek, akárcsak Itáliában.

Mikor a Dunántúl a Római Birodalom tartományává vált Pannónia néven, Badacsonyt is érintette az Aquincumhoz vezető, vagy azt összekötő út. Római út néven még ma is megtalálható a nyomvonala. Itáliai mintára a hegyoldalon sorra épültek a villák, a nagybirtokosok, kereskedők, tisztviselők, gazdasági épületekkel körülvett házai, mediterrán arcot kölcsönözve a tájnak.

Pannónia az V. századtól a népek országútjává vált, mozgalmas élete csak a honfoglalással zárult le. A Balaton vidékét a hunok elől menekülő germán törzsek özönlötték el, majd megjelentek a hunok is, a  keleti gótok, longobárdok, avarok, frankok. Pannóniában a népvándorlás viharos időszakában sem  hagytak fel a szőlőtermesztéssel. Az egymást követő hódítók pedig mivel maguk is kedvelték a bort, nem pusztították el a korábbról örökölt szőlőkultúrákat.

 A honfoglaló magyarok, akik korábbról már ismerték és szerették a szőlőt és a bort, ezeken a területeken fejlett szőlőkultúrát találtak. A magyarság a XI. században szőlőt művelt a Balaton-felvidéken. Erről a tihanyi alapítólevélben esik szó. A tihanyi bencéseknek, a veszprémi püspöknek az alábbi helyeken volt szőlője:  Vörösberény, Felsőörs, Paloznak, Vászoly, Ecsér (Révfülöp), Kékkút, Csobánc szőlőhegye, Szent György-hegy szőlője.

Több századon keresztül a borkezelés ókori nyomon haladt. A szőlőt szüret után taposták, erjesztették és cserépedényekben tárolták, bőrtömlőkben szállították. Az anyagedényeket később felváltották a fahordók és a bor szállítása is ezekben történt.

A török háborúk végvári harcai idején sem hagytak fel ezen a vidéken a szőlőtermesztéssel, pedig állandóan változott a megművelt földterület nagysága.

 

A XVIII. századig írásban foglalt feljegyzést a Badacsonyi szőlőkről nem találunk, csak a közvetett bizonyítékok igazolják a szőlőművelést. Ettől az időtől kezdve viszont sokféle feljegyzés készült.

Például: ebben az időben a szőlőtőkéket még nem sorba rendezve ültették a hegyoldalra, pedig sokkal jelentéktelenebb vidékeken már soros művelés folyt, itt a leggyakoribb fajta a kéknyelű a megtermelt badacsonyi borok közül a leghíresebb a fehér ürmös. Készítése szüretkor kezdődött, a mustot lassú forralással felére főzték, kiforrás céljából hordóba tették, több év érlelés után kapta meg azt a fűszerdús zamatot, melytől sajátságos, édes bor keletkezett.

Badacsony – Tomaj hegykönyveében törvények (articulusok) szabályozták a szőlővidék életét:

  • Szent- György napkor a szőlősgazdák hegybírót és 12 esküdtet választottak, feladatuk egész éven át a szőlőhegy kár nélküli megőrzése volt,
  • szőlőpásztorokat fogadtak fel, akik nyáron a szőlő, télen a hajlékok megőrzéséért feleltek,
  • hites notariust neveztek ki, a hegybíróság ügyeinek intézése,
  • a hegybíróság büntetést szabott ki, ha nem művelték rendesen a szőlőt és környékét, ha káromkodtak a szőlőben, tüzet raktak, vagy verekedés támadt, illetve lopást észleltek,
  • a büntetés botütés, pénzbírság, vagy a megbízatás megvonása volt,
  • a szüret kezdetét mindig a földesúr határozta meg,
  • szüret után legelőször a hegyvámot kellett rendezni (kilenced, tized),
  • szőlőterület adás-vétele csak a hegybíró és az esküdtek tudomásával történhetett.

 

A hegy igazán jól kezelt, minőségi termést adó szőlői a világi és egyházi nagybirtokosok tulajdonában voltak. Ilyen neves földbirtokosok voltak: Ranolder János veszprémi püspök, gróf és herceg Eszterházyak, Hertelendyek, Tarányiak, Szegedyek, Skublitsok, Békássyak. Később, a XVIII. század vége felé polgár családok is vásároltak nagy szőlőbirtokokat, mint Sümeg nagy fia, Ramasetter, vagy a tapolcai kereskedő család, Lesznerék. Az Ibos család volt az utolsó tulajdonosa a Ramasetter birtoknak, akik világhírnevet szerzett a Badacsonyi bornak.

 

Új lendületet adott az itteni szőlő – és bortermelésnek a XIX. század végén herceg Eszterházy utolsó tiszttartója, Krassay Vilmos. Évente növelte a szőlőterületeket, telepítésnél ügyelt, hogy fajtiszta borokat nyerjenek . A hordókba olaszrizling, szürkebarát, zöldszilváni, kéknyelű, ottonel, musköt lünnel borok kerültek.

Az értékesítés palackozva eredményesebb volt, ezért 1930-tól az egész termést így hozták forgalomba. A borok nagyobb tételekben kerültek külföldre, Bécsbe, Londonba és más országokba (Svédország, Amerika...).  Az igazi nagy hírnevet Badacsonynak az itt termő fajták közül a kéknyelű szerezte.

1945-ben a földreform során új tulajdonosok vették birtokba a szőlőket. Nagyobb területekhez a Badacsonyi Állami Gazdaság, a Szőlészeti Kutató Intézet és később a Badacsonyi Szőlősgazdák Hegyközség Szakszövetkezete jutott.

Mára ez a kép teljesen megváltozott. A szőlőterületek ismét magántulajdonba kerültek. Családi vállalkozás keretén belül történik a gazdálkodás, borkészítés, értékesítés.

 

Badacsony neve országos hírűvé a XVIII. és a XIX. században vált, főleg  Kisfaludy Sándor költészete révén. A költő sok szállal kötődött a tájhoz, művészetéből vég nélkül lehetne idézni Badacsony dicséretét. Gondoljunk csak a mindmáig Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza nevétől elválaszthatatlan 1795-ös badacsonyi szüretről írt költeményre,

„Édes, kínos emlékezet,

Oh Badacsony szürete!

Múlatságos gyülekezet,

Te rabságom kezdete!

Ott tudtam meg, ki légyen ő,

S mi légyen a szerelem:

Amor nyila miként sebző,

S mi az édes gyötrelem.

Nem úgy mentem, a mint jöttem:

Nagy különbség volt közöttem,

A ki valék az előtt,

S a ki lettem, látván őt.                             

                                     Himfy  Szerelmei

midiTOURIST - Badacsony